Győrfi Attila I Savage Works I Savage Works Junior

Győrfi Attila

CHOREOGRAPHER I DANCER I AERIALIST

Győrfi Attila. Táncművész tanulmányaim Pécsett kezdtem a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában, melyet 2013-ban végeztem el. Iskolai éveim alatt a Pécsi Nemzeti Színház több darabjában is szerepeltem. Egy évig a Barta Dóra által alapított Kecskemét City Balett tagja voltam, mely idő alatt a Badora Dance Company és a Magyar Nemzeti Balett közös produkciójában Thybalt szerepében állhattam színpadra, mely az első jelentősebb szerepemnek mondható. Ezt követően visszaköltöztem Pécsre, ahol egy éven keresztül szabadúszó táncművészként dolgoztam: részt vettem Juronics Tamásnak a Szegedi Szabadtéri Színpadra rendezett darabjában, illetve a Pécsi Balett Dzsungel Könyve című előadásban is. Később egy dél-afrikai (Afro Arimba) társulattal kerültem kapcsolatba, mely során lehetőségem nyílt különböző európai és tengerentúli országokban fellépni. Két évvel később váltottam és az amerikai Norwegian Creative Studios szárnyai alatt folytattam táncművész pályám két éven keresztül. 2019-ben megalapítottam Pécsett a Savage Works társulatot, mivel úgy éreztem, a magam módján szeretném színpadra vinni a gondolataimat és átadni mindazt a tapasztalatot, melyet az évek során felhalmoztam. Már több ízben sikerült mind Pécsett, mind Budapesten bemutatni az előadásainkat. Többek között a Pécsi Zsolnay Fényfesztivál, Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó és a Budapesti Nemzetközi Rúdtánc Versenyen való vendégszereplés, melyek büszkeséggel töltenek el. Sándor Dianával közösen hoztuk létre a Győrfi Művészetért Alapítványt, mely tehetségfejlesztéssel és tehetséggondozással foglalkozik. Jelenleg a Savage Works vezetője és koreográfusa, a Győrfi Művészetért Alapítvány kuratóriumi tagja vagyok.

I started my studies as a dance artist in Pécs at the Pécs Art High School and Vocational High School, which I completed in 2013. During my school years I performed in several pieces of the National Theater of Pécs. For a year I was a member of the Kecskemét City Ballet founded by Dóra Barta, during which time I was able to perform in the joint production of Badora Dance Company and the Hungarian National Ballet in the role of Thybalt, which can be said to be my first significant role. After that, I moved back to Pécs, where I worked as a freelance dancer for a year: I participated in Tamás Juronics' play for the Szeged Outdoor Stage, as well as in the performance named The Pécs Ballet Jungle Book. Later, I came into contact with a South African (Afro Arimba) company, during which I had the opportunity to perform in various European and overseas countries. Two years later, I switched and continued my career as a dance artist under the wings of American Creative Studios in the United States for two years. I founded the Savage Works company in Pécs in 2019 because I felt like I wanted to stage my thoughts in my own way and pass on all the experience I have accumulated over the years. We have already managed to present our performances several times in both Pécs and Budapest. Among others, the Pécs Zsolnay Festival of Light, the Pécs International Dance Festival and a guest performance at the Budapest International Pole Dance Competition. Together with Diana Sándor, we established the Foundation for Győrfi Művészet, which deals with talent development and talent management. I am currently the director and choreographer of Savage Works, a member of the board of trustees of the Győrfi Foundation for Art.